Kezdő oldal2022-08-30T06:18:12+00:00

Isten hozott a

Raičević balettiskolát

A Raičević balettiskolát 1990-ben alapították. Ehhez hasonló, államilag támogatott iskolából(/intézményből) ezen kívül csupán három van Szerbia területén. Módszereink hűek a világszerte elismert Agrippina Vagarova orosz balettiskola terveihez, és ennek a programja szerint is dolgozunk. A tanulóinkat szisztematikusan és szervezetten vezetjük be a közösségi kultúrába. Együttműködünk különböző intézményekkel. Kultúrműsorokban, koncerteken, fesztiválokon, országos versenyeken veszünk részt.

Közreműködünk más balettiskolákkal országon belül, és kívül is, így iskolánk tanulóinak lehetősége van dolgozni más pedagógusokkal is, utazásokon és cserediák programokon vehetnek részt, megismerkedhetnek más diákokkal és tapasztalatot cserélhetnek.

Tanulóink képzett tanároktól tanulnak, akik felkészítik őket a továbbtanulásra. Az általános balettoktatás célja, hogy széleskörűen megismertesse tanulóit a művészi játékkal, az esztétikus kultúra ápolásával és fejlessze a kreativitásukat úgy amatőr, mint professzionális szinten.

Iskolavezető

Natalija Raičević

Klasszikus balett tanár

Megbecsült

Tanárok

Az iskola szakképzett munkatársai:

Dr. Knežević Jasmina – Pszichológus

Dr. Knežević Miroslav – Ortopéd szakorvos

Vlasić Klara – Fejlődés-terapeuta

Munkatársak

Dinovizija

Željko Vukelić – fotó

Tananyagunkat

Fedezzen több mezőt

Az általános balettiskola (9-14 éves korig) tantárgyai:

Klasszikus balett

A klasszikus balett tanulásának célja, hogy a tanulók elsajátítsák a klasszikus balett ábécéjét és ezáltal kialakuljon a megfelelő tartásuk.

Kortárs tánc

Célja, hogy a tanuló megismerje a teste lehetőségeit és belátást nyerjen a modern tánc alapjaiba.

Néptánc

Ezen a tantárgyon belül a tanuló megismerheti a helyi tradicionális táncokat és azok zenéit.

Történelmi báli táncok

A tanulók megismerik a 16.-19. század báli táncait.

Szolfézs

A tantárgy célja, hogy a tanulók elsajátítsák a zene alapjait és elméleti tudást szerezzenek.

Alkalmazott gimnasztika

Az alkalmazott gimnasztika célja, hogy komplex hatással legyen a diákok biológiai és egészségügyi képességeire, és hozzájáruljon a klasszikus balett és a kortárs tánc programjának megvalósításához.

Előkészítő csoportok (3-9 éves korig):

Bébi balerinák (3-4 évesek)

Balett óvoda (5 évesek)

Fiatalabb előkészítő osztály (6 évesek)

Előkészítő osztály (7 évesek)

Idősebb előkészítő osztály (8 évesek)

Előkészítő első osztály (9 évesek)

A felkészítő tagozatokban alapozzuk meg a precíz kivitelezést, tanulják a figyelmet, a fegyelmet, kidolgozzuk a mozdulatok koordinációját. A tanulókat felkészítjük a művészi táncra. Fejlesztjük a tánckészséget, a ritmusérzéket és a tánc szeretetét.

Az előkészítő tagozat fő célja:

  • Balett-tartás fejlesztése és az alap pozíciók tanulása.
  • Fizikailag felkészíteni a tanulót az általános balettiskolára.
  • Elsajátítani a klasszikus balett alap elemeit a terv és a program szerint.
  • Fejleszteni a zenei hallást, és annak a mozdulattal való követését.
  • Az egyéniség fejlesztése zenei improvizációra.
  • Mozdulatok koordinálása és a motorikus mozgás fejlesztése.
  • Elsajátítati a térbeli mozgást körben, átlóban, szabályos és szabálytalan vonalban.
  • Tisztaságot, higiéniát, rendet tanulni, tisztelni és rendben tartani a felszerelést és a kosztümöket.

*

МUNKAIDŐ

HÉTFŐ

16:30 – 20:30

KEDD

16:30 – 20:30

SZREDA

16:30 – 20:30

CSÜTÖRTÖK

16:30 – 20:30

PÉNTEK

16:30 – 20:30

SZOMBAT

ZÁRT

VASÁRNAP

ZÁRT

Be szeretné jegyezni a gyermeket?

Találkozó ütemezése

*

Hogyan talál meg minket

Cím

Jovana Mikića 28
24000 Szabadka

Lásd a térképen

További információért

hívjon minket:

024/ 123-456

065/ 9-546-892

Kövess minket: